Aki szereti a hamisítatlan rock and rollt - nem csak hallgatni, hanem táncolni is -, annak fülében egész biztos, hogy ismerősen cseng az ötvenes-hatvanas évek zenei világát megjelenítő hazai együttes neve: Old Boys. A jelenleg tizenkét tagú formáció születésnapi tortáján, ebben az évben, épp harminc szál gyertya ég. A maguk mögött hagyott három évtizedről Szidor László, az Old Boys zenekarvezetője beszélt.
- Az Old
Boys 1979 novemberében alakult, tehát pár
hónap híján épp 30 éve. Az akkor hattagú
amatőr (munka mellett zenélő) csapat nem
gondolkodott hosszú távú zenei jelenlétben,
inkább saját szórakoztatásra muzsikált.
- Kik
voltak az alapítók és honnan érkeztek?
- Az a hat ember, aki a
kezdetekkor nem is az ötvenes évek rock and
rollját, hanem a beat műfaj örökzöldjeit
tűzte műsorára. -
Nagyjából hány tagcserét élt meg a zenekar? -
Hogyan néz ki a mai felállás? - …és
van egy „young girl”…
-
Rajta kívül is rengeteg szólistát kísértetek
az évek során. Horváth Charlie, Komár László,
Fenyő Miklós, hogy csak a legismertebbeket
említsem. Hogyan emlékszel vissza a közös
munkákra? - Egy estére
a
Who frontemberét,
Roger Daltrey-t is vendégül láttátok a
Petőfi Csarnok
színpadán. - A
nyolcvanas évek közepétől jó pár esztendőn
át a Petőfi Csarnok állandó klubnak
számított az Old Boys életében. Nem csak a
rock’n’roll tánc szerelmesei hódolhattak
szenvedélyüknek, de kellemes, gyertyafényes
vacsorázó hely is volt egyben. A rendkívüli
sikerre való tekintettel a kezdetben havi
egy alkalommal megtartott bulik az évek
során már heti rendszerességgel működtek.
Nem lenne esetleg ma is létjogosultsága egy
ilyen jellegű klubnapnak? - Az
Old Boys deklaráltan az ötvenes-hatvanas
évek zenéjét vállalta föl. Ennek megfelelően
a nosztalgiázó, ma ötven-hatvanéves
korosztályból tevődik össze a közönség, vagy
a fiatalok is fogékonyak erre a muzsikára és
táncra? -
Harminc éve vagytok színpadon, az Old Boys
színeiben, előtte mindegyikőtök bizonyított
más bandákban is. Ezt a fajta muzsikát
zászlajára tűző zenekarnak szükséges-e,
lehetséges-e a megújulás?
-
Soha nem gondoltatok arra, hogy a meglévő
irányvonalat persze megtartva, saját, magyar
nyelvű számokat írjatok? -
Készítsünk egy gyorsleltárt: az eltelt
időben mennyi kép-, ill. hanganyag látott
napvilágot, hány koncertet, fellépést
bonyolítottatok, ebből melyek voltak a
legjelentősebbek? -
Európaszerte rengeteg országban
megfordultatok. Milyen volt a fogadtatás?
- A
jubileumnál maradva: úgy tudni, hogy egész
fellépéssorozat fogja övezni a zenekar
2009-es esztendejét. -
Hogyan látjátok, meddig lehet igény erre a
muzsikára, és vele az Old Boysra?
Ehhez nagyon
sok sikert kívánok, és még harminc évet a
zenekarnak! Ajánljuk! Tarolt
az Old Boys a Művészetek Palotájában
- Jó a megfogalmazás, valóban saját
szórakoztatásunkra gondoltunk a zenekar
alapításakor, hiszen előtte már lehúztunk
tíz-tizenöt évet más bandákban. Ki három, ki
öt éve hagyta abba az aktív zenélést, de
mindegyünknek egyformán hiányzott. Közeli
barátok, ismerőseink körében, havi egy
bulira számoltunk a Postásban.
-
Kelemen András gitárossal, aki általános
iskolai osztálytársam volt, a Syncom
zenekarban is együtt zenéltem. Vadász Ferit - aki a
Rákfogóban is játszott - hívtuk el
másik gitárosnak, így tulajdonképpen hárman
döntöttük el 1976-ban, hogy folytatjuk a
muzsikálást. Utána csatlakozott Sebesi Józsi kollégám
(billentyűs
– a szerk.), vele a Műszaki Egyetemen
dolgoztam; ő pedig hozta magával a dobosát,
Kovács Attilát. Szabó György Balázzsal
is együtt
zenéltem valamikor, világéletemben imádtam a
hangját. Én akkoriban basszusgitáron
játszottam; így jött össze ez a hat ember…
- Kifejezetten a hatvanas évek eleji
gitárzenével kezdtünk, Shadowszal,
Beatlesszel,
Rolling Stonesszal,
hiszen fúvósok még nem voltak a zenekarban.
A fő csapásirányt a beat jelentette.
- Fennállásunk alatt két alapító ment el
tőlünk. Ez nem számít tagcserének, mivel fő
hivatásuk miatt abba kellett hagyniuk a
zenélést. Kelemen Andris ’83-ban hét évre
Japánba távozott, Kovács Attilának
- középiskolai tanár lévén - egyeztetési
problémák miatt akadtak nehézségei. Előbb
megoldottuk időszakos helyettesítésekkel,
ekkor jött Bardóczy Gyula
és Jobbágy Dezső. Attila
tíz év után végleg abbahagyta a dobolást,
csak a jubileumi bulikon vesz részt
vendégként. Jövés-menés inkább a fúvósok
posztján alakult ki. Horváth „Dörge”
Péter a kilencvenes évek elején,
Mázsi Józsi a huszonöt éves
jubileumi koncert után vált meg a csapattól.
1994-ben jött szegény Fülöp Ervin,
aki haláláig, 2007-ig játszott az Old
Boysban.
- Az alapítók közül
Szabó György
Balázs énekes, Vadász „Kutyu”
Ferenc gitáros és Sebesi
József billentyűs maradtak a
csapatban. Később kellett egy basszusgitáros,
akit Szabó András
(Saláta) személyében
találtunk meg. Két dobosunkat már említettem:
Bardóczy Gyula és Jobbágy Dezső. Négy fúvóssal
dolgozunk, nevezetesen: Nyögéri
Tamás és Szalai Szabolcs
szaxofon, Sípos Endre trombita, valamint
Friedrich Károly pozan…
- Így van, ő
Nádai Bea
énekes.-
Az Old Boys feltűnt az 1981-es
Táncdalfesztiválon is, ahol Kristály
Krisztát kísérte. Hogyan kerültetek össze a
hölggyel, és mi lett a sorsa?
- A
Hungária
együttes 1980-as indulásánál mi is ott
voltunk, mint előzenekar. Nagyon jó
kapcsolat alakult ki közöttünk,
Fenyő Mikivel
máig megmaradt a barátság. Felkért minket,
hogy egy általa írt számot kísérjünk le a
táncdalfesztiválon, amit a Hungária farvizén
előkerült fiatal lány, Kristály
Kriszta énekelt el. Hogy azóta mi
lett vele, fogalmam sincs.
- Az Eötvös klub
első tíz évében gyakorlatilag mindenki
előfordult nálunk. Ugyanis neves előadók
abban az időszakban, a nyolcvanas években,
sehol máshol nem énekelhettek olyan számokat,
melyek számukra az induláskor meghatározók
voltak. Időközben kialakult önálló arculatuk,
így saját zenekaraikkal, csak saját, magyar
számokat játszhattak. Hozzánk viszont
lejöhettek és kirándulás gyanánt kedvükre
örömködhettek.
- Érdekes találkozás volt. A nyolcvanas évek
közepén kezdtünk játszani a Petőfi
Csarnokban, mikor Roger Daltrey
Magyarországon forgatott egy filmet. A stáb
éppen a Városligetben dolgozott; az énekes
bejött, belehallgatott a próbába, mi pedig
meghívtuk estére. A My Generation című
számot beszéltük meg, de végül másik kettőt
is elénekelt. Spontán, minden próba nélkül.
- A nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek
elején, az első évben havonta, utána
tizenegy évig hetente, heti ezerkétszáz
embernek nyújtott felhőtlen kikapcsolódást
az Old Boys hétfőnként a Petőfi Csarnokban.
Tizennégy éve rendszeres klubunk a Hűvösvölgyi Vígadó, ahová elővételben,
rendszerint három-öt héttel korábban
elfogynak a jegyek. Tizenötödik éve futnak
ki a dunai hajók mintegy katamaránként, hol
kettő, hol három összekapcsolva.
Időközönként, úgy két-háromhavonta a
mátyásföldi Erzsébetligeti Színház látja
vendégül a zenekart. Legújabb heti klubunk -
a Passage-klub -, a Király utcában található.
Bár ez utóbbival vannak fenntartásaim: úgy
érzem, a késői időpontban kezdődő, heti
rendszerességgel játszott műsorok kicsit
fárasztóak a mi korosztályunknak. Mivel
másnap munkanap van, sokan nem várják meg a
buli végét. Tehát léteznek ma is klubnapok,
és úgy tűnik, van létjogosultságuk.
- A fiatalok már nem fordulnak elő jelentős
számban a bulijainkon. Tíz-tizenöt évvel
ezelőtt sokkal többet lehetett találni
belőlük. Viszont a nyári fesztiválokon,
például a Balaton mellett, vegyes
összetételű korosztály nézi-táncolja végig a
műsort. Meglepetéssel tapasztaltam, hogy ott
a tizennégy-tizenhat éves korcsoport is
fogékony a rock and rollra. Valóban, inkább
a hatvanasok kíváncsiak ránk. A mostani
időszak egy második „retro”, ami
tulajdonképpen az akkori diszkózenét hozza
vissza, de ezt nem érezzük magunkénak. Mi a
nyolcvanas évek elején, ahhoz a húsz évvel
azelőtti stílushoz nyúltunk vissza, amit
utánunk nosztalgia muzsikának neveztek, és
amit ma is játszunk.
- Azt gondolom, ha nem sikerült volna
megújulni, ma már nem lennénk a színpadon.
Eddigi működésünk tízéves korszakokra
osztható. Az első tíz az örömködésről szólt;
rock and roll rogyásig, és minden, ami a
popvilághoz tartozott. A következő
időszakban a média is fölfedezett minket,
forgalomba kerültek első lemezeink. Részt
vettünk a televízió Nosztalgiabár c.
adásában, ahol neves előadókat kísértünk.
Ekkor már nyílt a repertoár, hogy úgy
mondjam profizálódtunk. Hozzányúltunk olyan
számokhoz is, melyek nem feltétlenül a
könnyedebb kategóriába tartoztak, vagyis
továbbléptünk.
- Műsorra került
Joe Cocker,
Wilson Pickett, de
nyitottunk a country és a blues felé is. Még
a harmadik korszak előtt jelentős állomás
volt életünkben az Állami
Hangversenyzenekarral közös fellépésünk, a
Beatles-est. A bővülés eltartott a 25 éves
jubileumig, utána kétéves visszaesés
következett. Ennek oka egyértelműen Fülöp
Ervin betegségében keresendő. Olyan
kulcsembert, mint ő volt, szinte lehetetlen
pótolni. Végül két fúvós érkezett a helyére,
ők máig rendes tagjai a zenekarnak. Ervin
2007-ben, hatvan évesen hagyott itt
bennünket. Harmincéves jubileumunkra megint
egy nagyot léptünk előre. Új repertoárt
állítottunk össze, nyitottunk az unplugged
felé. Újra nagyzenekaros együttműködést
építettünk ki, ezúttal a
MÁV Szimfonikusokkal.
A stílusok még tovább bővültek, a többi
mellé pl. a kemény rockot is zászlónkra
tűztük. Megint egy kicsit a tánc rovására „terjeszkedtünk”,
de úgy gondolom, „harmincévesen”
megengedhetjük magunknak ezt a luxust.
Nagyon jó zenéről van szó, ami egy kicsit
többet jelent a füleknek, mint a lábaknak.
- Nem. Ezt alapvetően mindig is elleneztem.
Ennek oka, hogy még a hatvanas években, első
zenekarommal írtam egy pár számot, amiket
rövidebb-hosszabb idő elteltével kidobtam,
mert rájöttem, honnan származnak. Egész
egyszerűen nem tudtam függetleníteni magam
az általam játszott daloktól, a plagizációt,
köznyelven a lopást pedig máig utálom.
Később az Old Boysban is felmerült a saját
számok írása, de ebből kiindulva elvetettük.
Egyrészt ehhez többet kellene próbálnunk,
másrészt rajtunk kívül még ott van kb.
háromszáz zenekar, aki ugyanezt csinálja.
Időnként azért előjön a téma, de azt mondom:
ma meg már minek?
- Eddig kilenc CD-nk jelent meg, előtte
pedig bakelitek. Az első 1986-ban
Németországban, ugyanis akkor még a média és
a Hanglemezgyár nem állt szóba velünk. Aztán
’89-ben a Hungarotonnál a tízéves
évfordulóra, 90-ben a Magneotonnál egy-egy
LP erejéig itthon is megtört a jég. Eddig
egy DVD-nk jelent meg, amely a húszéves
évfordulóról is tartalmaz koncertrészletet.
Ezenkívül az ÁHZ-val közös fellépésről, a
huszonöt éves buliról, és különböző TV-felvételekből
állítottuk össze a képanyagot.
- A harminc év alatt adott hatezer
koncertből pedig hadd ne kelljen
kiválasztanom, hogy melyik volt a
legfontosabb! Igazságtalan lenne. Annyit
azért kiemelnék, hogy felléptünk
nagyszínpadon, négyszázezres közönség előtt,
de kis klubban is – pl. itt Zuglóban, az Old
Boys presszóban – ahol negyvenen voltak.
Játszottunk Joe Cocker, Jerry Lee Louis,
Chuck Berry előzenekaraként, egy színpadon
álltunk a Tremeloes-zal, a Honeycombsszal,
Németországban Percy Sladge-dzsel, a Johnny
and the Hurracanesszel és még sorolhatnám…
- Külföldön még jobb fogadtatásban volt
részünk, mint Magyarországon. Először
Németországba hívtak meg bennünket egy
dzsesszfesztiválra, 1983-ban. Az ottani
sikerre jellemző, hogy a háromnapos
fesztivál záróünnepségén, a dzsemmelésekhez
minket kértek fel alapzenekarnak. Az
igazsághoz tartozik, hogy Magyarországon a
nagyközönség kevésbé ismerte a
hatvanas-hetvenes évek zenéjét, mint
Németországban. Ott bárhová mentünk, minden
számot mindenki végigénekelt. De játszottunk
Brémában is, egy amerikai katonai táborban.
Megfordultunk Ausztriában, Csehországban,
Franciaországban – Nizza, Monte Carlo –
Olaszországban, Szardínián… Mindenütt óriási
sikerünk volt. Ékes bizonyíték, hogy ez a
muzsika nemzetközi.-
Nagyszabású, jubileumi bulira készül a
zenekar, méghozzá olyan rangos helyen, mint
a MŰPA. Egy vérbeli táncolós-bulizós banda
hogyan tud megfelelni az „ülős” közönségnek?
- Egyrészt a műsor összeállítása is olyan
lesz, hogy nem kifejezetten a rock and
rollra épül – bár természetesen lesz benne
az is. Emlékszem, az Erkel Színházban, a
húszéves jubileumunkon táncra perdültek a
széksorok között. Itt, a MŰPÁ-ban az Easy
Rider filmzenéjére, a Steppenwolf Born To Be
Wild nótájára ugyan lehet táncolni, de erre
nem nagyon van lehetőség. Az unplugged-részben
és a nagyzenekarral közös blokkban
jellemzően a lassú számok dominálnak, melyek
nem a lábakat mozgatják, inkább a fülekre
lesz szükség. A műsor összeállításában
egyrészt az motivált minket, hogy új
oldalunkról is bemutatkozzunk, másrészt a
hely adottságainak és színvonalának
megfelelő produkcióval lépjünk közönség elé.
- Így van. A pécsi és szegedi fellépéssel
megkezdtük a koncertsorozat vidéki
bemutatóját, melyet további városok követnek
még a MŰPA előtt. Nagyon sok felkérést
kaptunk a nyári fesztiválokra. Olyanokra is,
ahol már az előzőekben jártunk, most azonban
az új műsorral térünk vissza. Ősszel az
országjárás folytatódik, mégpedig azokon a
helyeken, ahová nem jutottunk el a májusi
koncert előtt. A legfontosabb buli november
6-án lesz a Petőfi Csarnokban, ami a
november 20-i valós születésnaphoz esik
igazán közel. Ott viszont hatalmas rock and
rollos őrületre készülünk, természetesen
meghívott vendégekkel. A CD és DVD kiadását
is tervezzük, a MŰPA, és esetleg a Petőfi
Csarnok bulijainak részleteiből.
- Harminc évvel ezelőtt sem tudtam
megjósolni, hogy ennyi időn keresztül
fennmarad az Old Boys. Addig játszunk,
ameddig hívnak bennünket. Jelenleg van ránk,
és erre a zenére igény, és nagyon remélem,
hogy az új arculatot is elfogadják,
megszeretik. Abban is reménykedem, hogy
ebből a rettenetes zenei nihilből, ami most
uralkodik - ugyanúgy, ahogy a nyolcvanas
évek elején velünk léptek ki -,
közreműködésünkkel sikerül kilábalni.
Ahogyan akkor, a nyolcvanas évek elején
visszahoztuk az élő zenét, most az igényes
muzsikával szeretnénk ugyanezt tenni.
-Hegedűs István-