- Kik voltak az alapítók és honnan érkeztek?
- Kelemen András gitárossal, aki általános iskolai osztálytársam volt, a Syncom zenekarban is együtt zenéltem. Vadász Ferit - aki a Rákfogóban is játszott - hívtuk el másik gitárosnak, így tulajdonképpen hárman döntöttük el 1976-ban, hogy folytatjuk a muzsikálást. Utána csatlakozott Sebesi Józsi kollégám (billentyűs – a szerk.), vele a Műszaki Egyetemen dolgoztam; ő pedig hozta magával a dobosát, Kovács Attilát. Szabó György Balázzsal is együtt zenéltem valamikor, világéletemben imádtam a hangját. Én akkoriban basszusgitáron játszottam; így jött össze ez a hat ember…

- Az a hat ember, aki a kezdetekkor nem is az ötvenes évek rock and rollját, hanem a beat műfaj örökzöldjeit tűzte műsorára.
- Kifejezetten a hatvanas évek eleji gitárzenével kezdtünk, Shadowszal, Beatlesszel, Rolling Stonesszal, hiszen fúvósok még nem voltak a zenekarban. A fő csapásirányt a beat jelentette.

- Nagyjából hány tagcserét élt meg a zenekar?
- Fennállásunk alatt két alapító ment el tőlünk. Ez nem számít tagcserének, mivel fő hivatásuk miatt abba kellett hagyniuk a zenélést. Kelemen Andris ’83-ban hét évre Japánba távozott, Kovács Attilának - középiskolai tanár lévén - egyeztetési problémák miatt akadtak nehézségei. Előbb megoldottuk időszakos helyettesítésekkel, ekkor jött Bardóczy Gyula és Jobbágy Dezső. Attila tíz év után végleg abbahagyta a dobolást, csak a jubileumi bulikon vesz részt vendégként. Jövés-menés inkább a fúvósok posztján alakult ki. Horváth „Dörge” Péter a kilencvenes évek elején, Mázsi Józsi a huszonöt éves jubileumi koncert után vált meg a csapattól. 1994-ben jött szegény Fülöp Ervin, aki haláláig, 2007-ig játszott az Old Boysban.

- Hogyan néz ki a mai felállás?
- Az alapítók közül Szabó György Balázs énekes, Vadász „Kutyu” Ferenc gitáros és Sebesi József billentyűs maradtak a csapatban. Később kellett egy basszusgitáros, akit Szabó András (Saláta) személyében találtunk meg. Két dobosunkat már említettem: Bardóczy Gyula és Jobbágy Dezső. Négy fúvóssal dolgozunk, nevezetesen: Nyögéri Tamás és Szalai Szabolcs szaxofon, Sípos Endre trombita, valamint Friedrich Károly pozan…

- …és van egy „young girl”…
- Így van, ő Nádai Bea énekes.

- Az Old Boys feltűnt az 1981-es Táncdalfesztiválon is, ahol Kristály Krisztát kísérte. Hogyan kerültetek össze a hölggyel, és mi lett a sorsa?
- A Hungária együttes 1980-as indulásánál mi is ott voltunk, mint előzenekar. Nagyon jó kapcsolat alakult ki közöttünk, Fenyő Mikivel máig megmaradt a barátság. Felkért minket, hogy egy általa írt számot kísérjünk le a táncdalfesztiválon, amit a Hungária farvizén előkerült fiatal lány, Kristály Kriszta énekelt el. Hogy azóta mi lett vele, fogalmam sincs.

- Rajta kívül is rengeteg szólistát kísértetek az évek során. Horváth Charlie, Komár László, Fenyő Miklós, hogy csak a legismertebbeket említsem. Hogyan emlékszel vissza a közös munkákra?
- Az Eötvös klub első tíz évében gyakorlatilag mindenki előfordult nálunk. Ugyanis neves előadók abban az időszakban, a nyolcvanas években, sehol máshol nem énekelhettek olyan számokat, melyek számukra az induláskor meghatározók voltak. Időközben kialakult önálló arculatuk, így saját zenekaraikkal, csak saját, magyar számokat játszhattak. Hozzánk viszont lejöhettek és kirándulás gyanánt kedvükre örömködhettek.

- Egy estére a Who frontemberét, Roger Daltrey-t is vendégül láttátok a Petőfi Csarnok színpadán.
- Érdekes találkozás volt. A nyolcvanas évek közepén kezdtünk játszani a Petőfi Csarnokban, mikor Roger Daltrey Magyarországon forgatott egy filmet. A stáb éppen a Városligetben dolgozott; az énekes bejött, belehallgatott a próbába, mi pedig meghívtuk estére. A My Generation című számot beszéltük meg, de végül másik kettőt is elénekelt. Spontán, minden próba nélkül.

- A nyolcvanas évek közepétől jó pár esztendőn át a Petőfi Csarnok állandó klubnak számított az Old Boys életében. Nem csak a rock’n’roll tánc szerelmesei hódolhattak szenvedélyüknek, de kellemes, gyertyafényes vacsorázó hely is volt egyben. A rendkívüli sikerre való tekintettel a kezdetben havi egy alkalommal megtartott bulik az évek során már heti rendszerességgel működtek. Nem lenne esetleg ma is létjogosultsága egy ilyen jellegű klubnapnak?
- A nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején, az első évben havonta, utána tizenegy évig hetente, heti ezerkétszáz embernek nyújtott felhőtlen kikapcsolódást az Old Boys hétfőnként a Petőfi Csarnokban. Tizennégy éve rendszeres klubunk a Hűvösvölgyi Vígadó, ahová elővételben, rendszerint három-öt héttel korábban elfogynak a jegyek. Tizenötödik éve futnak ki a dunai hajók mintegy katamaránként, hol kettő, hol három összekapcsolva. Időközönként, úgy két-háromhavonta a mátyásföldi Erzsébetligeti Színház látja vendégül a zenekart. Legújabb heti klubunk - a Passage-klub -, a Király utcában található. Bár ez utóbbival vannak fenntartásaim: úgy érzem, a késői időpontban kezdődő, heti rendszerességgel játszott műsorok kicsit fárasztóak a mi korosztályunknak. Mivel másnap munkanap van, sokan nem várják meg a buli végét. Tehát léteznek ma is klubnapok, és úgy tűnik, van létjogosultságuk.

- Az Old Boys deklaráltan az ötvenes-hatvanas évek zenéjét vállalta föl. Ennek megfelelően a nosztalgiázó, ma ötven-hatvanéves korosztályból tevődik össze a közönség, vagy a fiatalok is fogékonyak erre a muzsikára és táncra?
- A fiatalok már nem fordulnak elő jelentős számban a bulijainkon. Tíz-tizenöt évvel ezelőtt sokkal többet lehetett találni belőlük. Viszont a nyári fesztiválokon, például a Balaton mellett, vegyes összetételű korosztály nézi-táncolja végig a műsort. Meglepetéssel tapasztaltam, hogy ott a tizennégy-tizenhat éves korcsoport is fogékony a rock and rollra. Valóban, inkább a hatvanasok kíváncsiak ránk. A mostani időszak egy második „retro”, ami tulajdonképpen az akkori diszkózenét hozza vissza, de ezt nem érezzük magunkénak. Mi a nyolcvanas évek elején, ahhoz a húsz évvel azelőtti stílushoz nyúltunk vissza, amit utánunk nosztalgia muzsikának neveztek, és amit ma is játszunk.

- Harminc éve vagytok színpadon, az Old Boys színeiben, előtte mindegyikőtök bizonyított más bandákban is. Ezt a fajta muzsikát zászlajára tűző zenekarnak szükséges-e, lehetséges-e a megújulás?
- Azt gondolom, ha nem sikerült volna megújulni, ma már nem lennénk a színpadon. Eddigi működésünk tízéves korszakokra osztható. Az első tíz az örömködésről szólt; rock and roll rogyásig, és minden, ami a popvilághoz tartozott. A következő időszakban a média is fölfedezett minket, forgalomba kerültek első lemezeink. Részt vettünk a televízió Nosztalgiabár c. adásában, ahol neves előadókat kísértünk. Ekkor már nyílt a repertoár, hogy úgy mondjam profizálódtunk. Hozzányúltunk olyan számokhoz is, melyek nem feltétlenül a könnyedebb kategóriába tartoztak, vagyis továbbléptünk.

- Műsorra került Joe Cocker, Wilson Pickett, de nyitottunk a country és a blues felé is. Még a harmadik korszak előtt jelentős állomás volt életünkben az Állami Hangversenyzenekarral közös fellépésünk, a Beatles-est. A bővülés eltartott a 25 éves jubileumig, utána kétéves visszaesés következett. Ennek oka egyértelműen Fülöp Ervin betegségében keresendő. Olyan kulcsembert, mint ő volt, szinte lehetetlen pótolni. Végül két fúvós érkezett a helyére, ők máig rendes tagjai a zenekarnak. Ervin 2007-ben, hatvan évesen hagyott itt bennünket. Harmincéves jubileumunkra megint egy nagyot léptünk előre. Új repertoárt állítottunk össze, nyitottunk az unplugged felé. Újra nagyzenekaros együttműködést építettünk ki, ezúttal a MÁV Szimfonikusokkal. A stílusok még tovább bővültek, a többi mellé pl. a kemény rockot is zászlónkra tűztük. Megint egy kicsit a tánc rovására „terjeszkedtünk”, de úgy gondolom, „harmincévesen” megengedhetjük magunknak ezt a luxust. Nagyon jó zenéről van szó, ami egy kicsit többet jelent a füleknek, mint a lábaknak.

- Soha nem gondoltatok arra, hogy a meglévő irányvonalat persze megtartva, saját, magyar nyelvű számokat írjatok?
- Nem. Ezt alapvetően mindig is elleneztem. Ennek oka, hogy még a hatvanas években, első zenekarommal írtam egy pár számot, amiket rövidebb-hosszabb idő elteltével kidobtam, mert rájöttem, honnan származnak. Egész egyszerűen nem tudtam függetleníteni magam az általam játszott daloktól, a plagizációt, köznyelven a lopást pedig máig utálom. Később az Old Boysban is felmerült a saját számok írása, de ebből kiindulva elvetettük. Egyrészt ehhez többet kellene próbálnunk, másrészt rajtunk kívül még ott van kb. háromszáz zenekar, aki ugyanezt csinálja. Időnként azért előjön a téma, de azt mondom: ma meg már minek?

- Készítsünk egy gyorsleltárt: az eltelt időben mennyi kép-, ill. hanganyag látott napvilágot, hány koncertet, fellépést bonyolítottatok, ebből melyek voltak a legjelentősebbek?
- Eddig kilenc CD-nk jelent meg, előtte pedig bakelitek. Az első 1986-ban Németországban, ugyanis akkor még a média és a Hanglemezgyár nem állt szóba velünk. Aztán ’89-ben a Hungarotonnál a tízéves évfordulóra, 90-ben a Magneotonnál egy-egy LP erejéig itthon is megtört a jég. Eddig egy DVD-nk jelent meg, amely a húszéves évfordulóról is tartalmaz koncertrészletet. Ezenkívül az ÁHZ-val közös fellépésről, a huszonöt éves buliról, és különböző TV-felvételekből állítottuk össze a képanyagot.

- A harminc év alatt adott hatezer koncertből pedig hadd ne kelljen kiválasztanom, hogy melyik volt a legfontosabb! Igazságtalan lenne. Annyit azért kiemelnék, hogy felléptünk nagyszínpadon, négyszázezres közönség előtt, de kis klubban is – pl. itt Zuglóban, az Old Boys presszóban – ahol negyvenen voltak. Játszottunk Joe Cocker, Jerry Lee Louis, Chuck Berry előzenekaraként, egy színpadon álltunk a Tremeloes-zal, a Honeycombsszal, Németországban Percy Sladge-dzsel, a Johnny and the Hurracanesszel és még sorolhatnám…

- Európaszerte rengeteg országban megfordultatok. Milyen volt a fogadtatás?
- Külföldön még jobb fogadtatásban volt részünk, mint Magyarországon. Először Németországba hívtak meg bennünket egy dzsesszfesztiválra, 1983-ban. Az ottani sikerre jellemző, hogy a háromnapos fesztivál záróünnepségén, a dzsemmelésekhez minket kértek fel alapzenekarnak. Az igazsághoz tartozik, hogy Magyarországon a nagyközönség kevésbé ismerte a hatvanas-hetvenes évek zenéjét, mint Németországban. Ott bárhová mentünk, minden számot mindenki végigénekelt. De játszottunk Brémában is, egy amerikai katonai táborban. Megfordultunk Ausztriában, Csehországban, Franciaországban – Nizza, Monte Carlo – Olaszországban, Szardínián… Mindenütt óriási sikerünk volt. Ékes bizonyíték, hogy ez a muzsika nemzetközi.

- Nagyszabású, jubileumi bulira készül a zenekar, méghozzá olyan rangos helyen, mint a MŰPA. Egy vérbeli táncolós-bulizós banda hogyan tud megfelelni az „ülős” közönségnek?
- Egyrészt a műsor összeállítása is olyan lesz, hogy nem kifejezetten a rock and rollra épül – bár természetesen lesz benne az is. Emlékszem, az Erkel Színházban, a húszéves jubileumunkon táncra perdültek a széksorok között. Itt, a MŰPÁ-ban az Easy Rider filmzenéjére, a Steppenwolf Born To Be Wild nótájára ugyan lehet táncolni, de erre nem nagyon van lehetőség. Az unplugged-részben és a nagyzenekarral közös blokkban jellemzően a lassú számok dominálnak, melyek nem a lábakat mozgatják, inkább a fülekre lesz szükség. A műsor összeállításában egyrészt az motivált minket, hogy új oldalunkról is bemutatkozzunk, másrészt a hely adottságainak és színvonalának megfelelő produkcióval lépjünk közönség elé.

- A jubileumnál maradva: úgy tudni, hogy egész fellépéssorozat fogja övezni a zenekar 2009-es esztendejét.
- Így van. A pécsi és szegedi fellépéssel megkezdtük a koncertsorozat vidéki bemutatóját, melyet további városok követnek még a MŰPA előtt. Nagyon sok felkérést kaptunk a nyári fesztiválokra. Olyanokra is, ahol már az előzőekben jártunk, most azonban az új műsorral térünk vissza. Ősszel az országjárás folytatódik, mégpedig azokon a helyeken, ahová nem jutottunk el a májusi koncert előtt. A legfontosabb buli november 6-án lesz a Petőfi Csarnokban, ami a november 20-i valós születésnaphoz esik igazán közel. Ott viszont hatalmas rock and rollos őrületre készülünk, természetesen meghívott vendégekkel. A CD és DVD kiadását is tervezzük, a MŰPA, és esetleg a Petőfi Csarnok bulijainak részleteiből.

- Hogyan látjátok, meddig lehet igény erre a muzsikára, és vele az Old Boysra?
- Harminc évvel ezelőtt sem tudtam megjósolni, hogy ennyi időn keresztül fennmarad az Old Boys. Addig játszunk, ameddig hívnak bennünket. Jelenleg van ránk, és erre a zenére igény, és nagyon remélem, hogy az új arculatot is elfogadják, megszeretik. Abban is reménykedem, hogy ebből a rettenetes zenei nihilből, ami most uralkodik - ugyanúgy, ahogy a nyolcvanas évek elején velünk léptek ki -, közreműködésünkkel sikerül kilábalni. Ahogyan akkor, a nyolcvanas évek elején visszahoztuk az élő zenét, most az igényes muzsikával szeretnénk ugyanezt tenni.

Ehhez nagyon sok sikert kívánok, és még harminc évet a zenekarnak!

Ajánljuk! Tarolt az Old Boys a Művészetek Palotájában

-Hegedűs István-